2016. szeptember 19., hétfő

KECSKEMÉT 2016. október 12-16.



Az 1992.tavaszán elindított találkozó, 2016-ban már a 13. alkalommal került megrendezésre.
A Magyarországi Bábszínházak Találkozója hazánkban az egyetlen olyan szakmai esemény, amelyen az összes hivatásos bábszínház, valamint a műfajjal foglalkozó kritikusok, esztéták, külföldi szakemberek is képviseltetik magukat.
Emellett már szintén hagyománnyá vált, hogy minden alkalommal bemutatkozási lehetőséget biztosítunk a Színművészeti Egyetem bábszínész szakos hallgatói számára is.
A találkozó nem verseny jellegű, a szakmai beszélgetéseken túl minősítésre nem kerül sor. Jelentősége abban áll, hogy valamennyi bábszínháznak lehetőséget teremt a bemutatkozásra, a részvételre és a párbeszédre, valamint a hazai és külföldi résztvevőknek egyaránt átfogó képet ad a magyarországi bábjátszás jelenlegi helyzetéről.

CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ KECSKEMÉT
ciroka.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése